KÖR MŰHELY

Elérhető vagyok:
tel: +3620-404-6846
email: eszter@eszternagy.com
NAGY ESZTER
mentálhigiénés lelkigondozó
pszichodráma asszisztens
reflektív addiktológiai szakember
ételfüggőség tanácsadó
2005-ben végeztem a SOTE-n az első lelkigondozó évfolyamban, és a képzés megerősítette bennem a kamaszkorom óta érlelődő hivatásomat: a lélektől-lélekig épülő út épülését, növekedését segíteni olyan eszközökkel, amelyek önazonosak és segítik egymás és önmagunk mélyebb megismerését.
Szívesen alkalmazom a pszichodramatikus eszközöket egyéni és csoportos munkában is, ezen kívül erősen hatott rám az erősségfókuszú gondolkodás, a pozitív pszichológia irányzata, és különösen fontosnak érzem a reziliencia fejlesztését. Mindig örömmel tanulok új dolgokat, és ezzel a nyitottsággal és kíváncsisággal közelítek a munkához is. Segítőként célom, hogy empatikus, elfogadó jelenléttel és érdeklődő, együttérző támogatással kísérjem a hozzám fordulókat, hogy saját erőforrásaikra és válaszaikra rátalálva, önazonosságukban megerősödve tudjanak tovább haladni az útjukon.
Speciális érdeklődési területem az addikciók, különös tekintettel az ételfüggőségre, a honlapomon részletesebben tájékozódhatnak az érdeklődők a tevékenységi területeimről.